Ne dobjuk a kukába, inkább használjuk fel lakásdekorációnak!

A fenntarthatóság nevében is sokat tehetünk azért, hogy otthonunkat szebbé varázsoljuk.
Fenntartható lakásdekorációk hulladékból

Ami másnak hulladék, nekünk lehet alapanyag is. Némi fantáziával megkímélhetjük a környezetet és a pénztárcánkat is.

Akadnak olyan dolgok, amik szinte az összes háztartásban megtalálhatóak, és gyakran végzik a szemetesben. Az egyik ilyen klasszikus a befőttesüveg, aminek ma már egyre több felhasználási módja ismert. Amellett, hogy tárolhatunk benne fűszereket, magokat, aszalt gyümölcsöket, gabonákat, szinte bármit, amit bele tudunk gyömöszölni, használhatjuk dekorációs célra is. Az előbbiek alapján például úgy, hogy valami olyasmit tárolunk benne, ami jól mutat, például színes gyöngyöket. Ha valami kreatívabbra vágyunk, tarthatunk benne növényeket, akár kis floráium kialakításával, akár egyszerűen cserépként felhasználva. Díszíthetjük festékkel, egy ragasztóval rögzíthető madzagkéreggel, ragasztott egyéb apróságokkal, például kaviccsal.

A másik ilyen klasszikus az üres üvegeké. Ezeket is többféleképpen hasznosíthatjuk, alakulhatnak vázává, gyertyatartóvá, illetve minikaspóvá.

Régi ruháink sokszor landolnak a kukában, pedig rengeteg módja van az újrahasznosításuknak. Ajándékozzuk el őket, adományozzuk a rászorulóknak, vagy díszítsük velük otthonunk! Párnahuzat, kisállatoknak fekvőhely, könyvborító, bútorkárpit, több módja is van, hogyan kaphat második esélyt egy elnyűtt pulóver.

A faládák és raklapok valóságos kincsek. Készíthetünk belőlük tárolókat, kerti italkocsit, kanapét, kerti bútort, dohányzóasztalt… Némi barkácstudást ugyan igényel, de a tejesen kezdőknek sem kell lemondania ezekről a csodákról, csak kérjenek meg egy hátvédet, aki segítségükre lesz.

Régi gumiabroncsból szinte bármit. Nem túlzás, a csodás „puffok”, állatfekhelyek, tárolók, dohányzóasztalok végtelen fajtájának lehetőségét rejti magában a leharcolt kocsikerék. Egy alapos mosás után néhány szerszám segítségével így lesz szemétből kincs!

Kapcsolódó cikkek

Dekorációs tippek, hogy az otthonunk őszies hangulatba öltözzön

Dekorációs tippek, hogy az otthonunk őszies hangulatba öltözzön

A hímzett díszpárna otthonra sokat dob az őszi otthon hangulatán. Fektess hangsúlyt továbbá az étkezőre is, hogy szívesen fogyaszd el itt a forró levesedet!

Kis teraszok, nagy megoldások

Kis teraszok, nagy megoldások

A nyári időszakban a lehető legtöbb időt szeretjük a szabadban tölteni.

Hogyan ismerhetjük fel a kiváló vízszerelő szakembert?

Hogyan ismerhetjük fel a kiváló vízszerelő szakembert?

A vízszerelőnek illik garanciát is vállalni.